TFSE Újonc Körkép: Pozsonyi Henrik

Üdvözlünk a TFSE csapatánál Kornél! Kérlek mond el nekünk, miért éppen hozzánk igazoltál le?
Azért ide igazoltam le, mert most tudtam meg nemrégiben, hogy van Funkcionális Fitnesz szakosztály az országban bárhol. A Lupa Palooza verseny utáni management megkereséskor úgy gondoltam, hogy ha már TE hallgató vagyok, akkor leigazolok a TFSE egyesülethez.

Hogyan tudod összeegyeztetni az egyetemi tanulmányaidat a sportkarriereddel? Mesélnél nekünk arról, mit tanulsz?
Testnevelő, Gyógytestnevelő Egészségfejlesztő tanár szakon vagyok végzős hallgató. Mivel jelenleg a szakdolgozat és az államvizsgára való felkészülés rengeteg energiát elvisz, ezért most nehezen. Hamarosan megcsinálom a diplomát és akkor visszatérek a régi edzésmódomhoz, ami heti 5 edzést jelent. Kettőt edzővel edzek, Fekete Kristóf személyében, hármat pedig egyedül edzésterv alapján.

A Funkcionális Fitnesz terén mi inspirál a jövőre nézve?
Az inspirál, hogy most a Korona-vírus időszakában a 2020-as évet is egészen jól végig tudtam edzeni és sokat tanultam, erősödtem, fejlődtem. Technikailag sokat fejlődtem súlyemelésben. Adok magamnak egy pár évet, hogy a csúcsra jussak Magyarországon és bekerüljek a NEFFISZ válogatottba!

A Funkcionális Fitnesz sportja és az egyetemi tanulmányok rengeteg időt igényelnek, van mellette lehetőséged kikapcsolódni, van valamilyen hobbid, amit szívesen megemlítenél nekünk?
Ahogy a kérdésben is meg van fogalmazva, rengeteg időt elvesz. Nekem ez a hobbim, nagyon szeretek olvasni róla, tanulmányozni a sportot. Ha még jut rá szabadidőm, akkor a barátaimmal vagyok. Gyakran hazajárok vidékre, a bátyám éttermébe segítek felszolgálni.

A Lupa Palooza versenyen: 4. hely a haladó kategóriában

A jövődet edzőként képzeled el, vagy más dolgok is érdekelnek esetleg mint karrier?
A következő pár évben biztosan szeretnék még edzősködni, mert egészen jól megy és motivált is vagyok benne. Az edzőség egy sokrétű munka, ahol az ember több, mint fizikai edző, itt szinte pszichológusok is vagyunk. Nagyon emberközpontúnak érzem magamat, úgyhogy ezt szívesen csinálom. A tanítványaim fejlődését mindig nagyon jó látni és büszke vagyok rájuk! A közeljövőben vállalkozásban gondolkozok, de még nem tudom pontosan, hogy melyik városban. Tanár is szeretnék lenni, később, idősebb koromban, több tapasztalattal.

Ki a kedvenc iF3 versenyződ külföldön és versenyződ itthon?
Az iF3 versenyzők közül jelenleg senkit nem tudok kiemelni, akinek a személyisége megfog, viszont a CrossFit sportból ki tudom emelni Noah Olsen-t mint kedvencemet, remélem Ő is hamarosan iF3 sportolóvá válik majd!


A TFSE továbbra is szeretettel vár minden sportolót! Ha versenyzőként szeretnél ide igazolni (vagy átigazolni), keress meg minket!

Az iF3 nemzetközi világszövetség kizárólagos magyar funkcionális fitnesz tagszervezete a NEFFISZ!

TFSE Újonc Körkép: Halmos Vivien

Üdvözlünk a TFSE csapatánál. Kérlek mond el nekünk, miért éppen hozzánk igazoltál le?
Mivel a Testnevelési Egyetem hallgatója vagyok már három éve, így remek ötletnek tartottam, hogy az ő egyesületükhöz igazoljak. Külön öröm számomra, hogy az egyetemi sportcsapat újraindította a Funkcionális Fitnesz szakosztályát, mert így a szeretett sportomban és hazai színekben tudok versenyezni – az elmúlt években erre eddig nem volt lehetőség. Mind az egyetem, mind a sport közel áll a szívemhez!

Vivien mesterképzésen vesz részt Humán Kineziológia szakon

Hogyan tudod összeegyeztetni az egyetemi tanulmányaidat a sportkarriereddel? Mesélnél nekünk arról, mit tanulsz?
Tulajdonképpen mesterképzésen vagyok Humán Kineziológia levelező szakon. A munka, az edzés összehangolása a legnehezebb. Annyi előnye van a dolognak, hogy edzőteremben dolgozok és egyből munka után tudok edzeni.

A Funkcionális Fitnesz terén mi inspirál a jövőre nézve?
Mint edző az, hogy minél több ember minél szebben mozogjon. Ez lenne az alap, hogy az emberek sokat mozogjanak, ne kényszerből, hanem élvezetből. Szívesen járjanak ebbe a közösségbe, és közösséget szeretek építeni. Sokan fájdalomra panaszkodnak, amikor idejönnek hozzám és kb. fél év alatt már dicsérnek, hogy elmúlt a fájdalom és rengeteget fejlődtek, jól érzik magukat!

Mint versenyző még éppen keresem az utamat, voltak hullámvölgyek, voltak visszaesések, sérüléssel is küzdöttem egy darabig. Jelenleg az motivál, hogy okosabban, átgondoltan és sérülés mentesen, tervezett séma mellett akarok előre haladni a versenyzői pályafutásomban.

A Funkcionális Fitnesz sportja és az egyetemi tanulmányok rengeteg időt igényelnek, van mellette lehetőséged kikapcsolódni, van valamilyen hobbid, amit szívesen megemlítenél nekünk?
A Funkcionális Fitnesz egy komplex és időt igénylő sport, mivel mindenben jónak kell lenned a sport hibrid jellege miatt! Ezért más hobbira már nagyon nem jut időm, de imádom a vízi sportokat. Vizitúra, úszás, egy Tisza-túra, Zala folyón kenu túra, vagy egy jó TE vízitúra a választható tantárgyak közül. Ezeket nagyon szeretem, amikor csak lehetőségem van rá, elmegyek!

A jövődet edzőként képzeled el, vagy más dolgok is érdekelnek esetleg mint karrier?
A közeljövőt azt mindenképpen mint edző. Később szeretnék jobban részt venni a szakmai dolgokban. Előadóként vagy akár versenyzőkkel foglalkozni. Erőnléti edzéseket tartani utánpótlás nevelésben, élsportolóknak akár más sportágakban is.

Ki a kedvenc iF3 versenyződ külföldön és versenyződ itthon?
Tekintve, hogy az iF3 egy viszonylag fiatal nemzetközi sportszövetség, így csak olyan sportolót tudok megnevezni, akit régebb óta ismerek. Így jelenleg azt kell, hogy mondjam, hogy a brit Samantha Briggs az egyik általam ismert sportoló, akit iF3 kedvencemnek tekinthetünk.

Briggs, a CrossFit® Games legenda

Később azért helyet tartogatok másoknak is, remélem, hogy több ismert név is csatlakozni fog a jövőben ehhez a sporthoz!


A TFSE továbbra is szeretettel vár minden sportolót! Ha versenyzőként szeretnél ide igazolni (vagy átigazolni), keress meg minket!

Az iF3 nemzetközi világszövetség kizárólagos magyar funkcionális fitnesz tagszervezete a NEFFISZ!

TFSE Újonc Körkép: Hajós Kornél

Üdvözlünk a TFSE csapatánál Kornél! Kérlek mond el nekünk, miért éppen hozzánk igazoltál le?
Köszönöm szépen a meghívást és a tagfelvételt! Legfőképpen azért ide igazoltam, mert a Testnevelési Egyetemnek az ötödéves hallgatója vagyok, így ide húzott a szívem. Négy éve foglalkozom ezzel a sporttal, mind versenyzőként, mind edzőként. Jelenleg a CrossFit Tesseractban tartok edzéseket és közben TE hallgatóként osztatlan tanári szakon tanulok. A TFSE egy nívós és páratlan lehetőséget biztosított a Funkcionális Fitnesz versenyeken elindulni, hivatalos versenyzőként a sportági szövetségi versenyeken belül. 

Summer Challenge 2019

Hogyan tudod összeegyeztetni az egyetemi tanulmányaidat a sportkarriereddel? Mesélnél nekünk arról, mit tanulsz?
Ötödévesként abban a szakaszban járunk, hogy iskolában is tanítunk, valamint az oktatásmódszertani órákra középiskolás diákokat szerveznek a tanárok, ezáltal életszerűbb mind a tanulás, mind a tanítás. Ezt nagyon nehéz összeegyeztetni a munkával és az edzéssel párhuzamosan. Itt maga az időbeosztás jelenti a legnagyobb fejtörést a mindennapokban. Szerencsére eddig sikerrel veszem az akadályokat!

A Funkcionális Fitnesz terén mi inspirál a jövőre nézve?
Mindenképpen világbajnokságon vagy világkupán az iF3 (International Functional Fitness Federation) versenyrendszerében versenyezni, amely a funkcionális fitnesz nemzetközi hivatalos szövetsége, aminek a NEFFISZ a magyar tagja. 

Mivel fix tesztkategóriák vannak (összesen 6), ami szerintem kiszámíthatóbbá teszi a sportot az eddig megszokottabb versenykoncepciókkal szemben, ami sokkal céltudatosabb felkészülést tesz lehetővé. Edzőmmel, Kuffler Gergellyel jelenleg is azon vagyunk, hogy a hiányosságaimat egy olyan szintre emeljük, ami a versenyek végén inkább dob az eredményen, mint elvesz!

A Funkcionális Fitnesz sportja és az egyetemi tanulmányok rengeteg időt igényelnek, van mellette lehetőséged kikapcsolódni, van valamilyen hobbid, amit szívesen megemlítenél nekünk?
“Mindenkinek arra van ideje, amire időt szakít!” – tartja a mondás. Az igazat megvallva elég kevés a szabadidőm, megpróbálom a tőlem telhető legjobban kihasználni. Szeretek időt tölteni a barátnőmmel és a barátaimmal, és ha tehetem hazautazok a 1.5 éves keresztfiamhoz. Legkedveltebb hobbim közé tartozik a mountain bike és országúti kerékpározok is. Nagyszerű érzés, amikor a hétköznapokból ki tud szakadni az ember és le tudja vezetni a feszültséget!

A jövődet edzőként képzeled el, vagy más dolgok is érdekelnek esetleg mint karrier?
A fő célnak mindenképpen az edzői vonalat tartom elsődlegesnek, de szeretném kipróbálni magamat mint tanár, hogy fejlesszem a fiatalság mozgáskultúráját és hozzáállását a sporthoz, a sportoláshoz.

Hogyan látod a magyar Funkcionális Fitnesz sport fejlődését az elmúlt években?
A tavalyi NEFFISZ szövetségi megalakulás óta látom az előrelépést és a tenni akarást! Jó kezdeményezésnek gondolom a szövetség partnere által szervezett nyári szezonzáró versenyt, a Lupa Paloozát, ahol én elit kategóriában 3. helyet értem el, ami egy nagyon jó szintfelmérő volt. Tudni illik ebben az évben egyetlen verseny került megrendezésre a többit vagy elhalasztották vagy elmaradt!

3. hely a Lupa Paloozán!

Most a novemberben megrendezésre kerülő NEFFISZ nemzeti bajnokság a cél, arra összpontosítom minden energiámat és ott próbálok majd a nyárzáróhoz hasonló eredményt produkálni. Továbbá a 2021-es évben pedig szándékomban áll kijutni a világbajnokságra, hogy Magyarországot és a TFSE-t képviselhessem nemzeti színekben! (Versenynaptárunk)

A TFSE továbbra is szeretettel vár minden sportolót! Ha versenyzőként szeretnél ide igazolni (vagy átigazolni), keress meg minket!

Az iF3 nemzetközi világszövetség kizárólagos magyar funkcionális fitnesz tagszervezete a NEFFISZ!

NEFFISZ FUNKCIONÁLIS FITNESZ FITPARÁDÉ® KUPA 2020

A verseny kiírásának célja
A NEFFISZ FITPARÁDÉ® KUPA 2020 célja, hogy kihasználjuk a nagyszerű FITPARADE® GYM SPORTS FESTIVAL keretrendezvény által felkínált lehetőségeket és népszerűsítsük a funkcionális fitnesz sportját, valamint a szövetségünket. A meghirdetett három kategóriánk segítségével a kezdőbbektől indulva a haladó versenyzőkig mindenki számára tudunk élményt és tapasztalatszerzést biztosítani!

A versenyen bárki indulhat, nem szükséges versenyengedélyes Nemzeti Funkcionális Fitneszversenyzési Sportági Szövetség (NEFFISZ) sportolónak lenni!

Eredmények és képek a Facebook galériánkban!

A Hajdú Rendészeti Sportegyesület tagunk különdíjat ajánlott fel 20,000 forintos Decathlon utalvány és egy kupa formájában. A díjat az a NEFFISZ FITPARÁDÉ® KUPÁN induló igazolt versenyző kapja, aki idén a legtöbb NEFFISZ/iF3 versenyen elindult!


Gyors áttekintő információk

  • A VERSENY DÁTUMA: 2020. október 18. vasárnap.
  • 07:30 kapunyitás
  • 08:00:09:30 regisztráció
  • 09:00 Első futam kezdete Scaled nőkkel
  • A VERSENY HELYSZÍNE: Europa Congress Center (Europa Event Center) Koppenhága terme
  • INDULÁSI JOG: Az egyéb szabályoknak megfelelve a versenyen bárki indulhat, nem szükséges versenyengedélyes NEFFISZ sportolónak lenni!
  • KVALIFIKÁCIÓ: Nincs. Jelentkezési sorrendben töltődnek fel a helyek!
  • NEVEZÉSI DÍJ: 7500 Ft
  • NEVEZÉSI HATÁRIDŐ: 2020. október 13., 23:59 óráig
  • NÉZŐK: Fitparádé legutolsó infója “3000 Ft a napijegy a helyszínen.”

KÖTELEZŐEN KITÖLTENDŐK és ELOLVASANDÓK!
Versenyszabályzat
Nevezési lap (online)
Kockázatvállalási nyilatkozat

A szabálykönyv rendelkezése alapján a feladatok változásának jogát fenntartjuk!

Sztenderdek versenyzőknek


Versenynaptárunk

Az iF3 nemzetközi világszövetség kizárólagos magyar funkcionális fitnesz tagszervezete a NEFFISZ!

iF3 Masters & Tini Világkupa 2020 eredmények

A COVID vírus miatt virtuális versennyé vált a korosztályos világbajnokság, amely során a sportolók magukban, de helyszínen ott lévő bíróval végezték el a feladatokat, hogy aztán videóközvetítés során tudjuk meg a verseny eredményét.

MASTERS
Egyéni sportolók, akik 2020 december 31-ig, tehát az évben bármikor betöltik minimum a 30 éves életkort. Csak a szövetségek által kiválasztott igazolt sportolók vehetnek részt a döntőben!

Döntő: Fédra világkupa bajnok!

Képgalériánk
Fédra képgalériája

Fédra akcióban

Ebben a cikkben a TFSE interjút készített Plesó Tamással, a BTC SE/Garage Gym versenyzőjével, aki 5. lett a Világkupán, és Szakolczai Fédrával, a TFSE versenyzőjével, aki Világkupa bajnok lett a novemberben lezajlott iF3 World Cup, vagyis Világkupa versenyén.

Plesó Tamás 5. hely

Online kvalifikációs szakasz
Az iF3 hat ismert tesztkategóriájában lesz 1-1 teszt a hónap során, amelyek mind előre ki lesznek hirdetve. A CF OPEN-hez hasonlóan videón kell beküldeni a feladatokat, de itt minden feladatra az egész hónap rendelkezésre áll!

  • Online kvalifikációs szakasz 2020. szeptember 1-30. Tabella

EREDMÉNYEK
30-34 évesek
– Szakolczai Fédra (TFSE, válogatott) 2. hely, döntős
– Plesó Tamás (BTC SE, válogatott) 5. hely, döntős
– Zircher Kitti (BTC SE) 18. hely
– Homonnai Gábor Tamás (RX Nation SE) 21. hely
– Szűcs Szilvia (BTC SE) 24. hely
– Varga Hajnalka (BTC SE) 26. hely

35-39 évesek
– Kőrösi Fruzsina 8. hely
– Vas Viktor (MFSC SE) 11. hely
– Baricz Loránd (BTC SE) 28. hely

40-44 évesek
– Gál István (MFSC SE) 17. hely

45-49 évesek
– Urbán Zsombor 14. hely

50-54 évesek
– Nagy Noel (BTC SE) 9. hely
– Gáspár László (Zalaegerszegi Belvárosi LSC) 11. hely

Egyesületeinket lásd itt!

Szakolczai Fédra: “Kész! Vége! ✅ Befejeztem az IF3 masters vilagkupa kvaliját!”
  • Élő online döntő (videón keresztül) minden életkor kategória top 5 versenyzőjének:  2020. november 21-22. 
Sam Briggs is kvalifikálta magát

Nyeremények: minden életkor kategória győztese indulási kvótát nyer a 2020/21-es iF3 Masters Világbajnokságra (Portugália, 2021 június), amely az országok normális kvótáján felüli extra lesz.

Döntő: Élő videón közvetített verseny lesz, amelyre minden életkor kategória top 5 versenyzője jut be. A sportolók az általuk választott helyen versenyeznek, de egy technikai tisztségviselőnek (bírónak) jelen kell lenni, aki számol és rögzíti az eredményeket.

  • A sportolók adott időben felcsatlakoznak videó közvetítésre és a versenytársaikkal egyidőben mérkőznek meg.
  • A döntő 90 perc hosszú lesz és 4 teszt lesz, ami 1 óra munkaidőt fog jelenteni. 
  • A tesztek előre ki lesznek hirdetve és a sportolóknak a videóra úgy kell fellépniük, hogy minden felszerelésük rendelkezésre áll és be vannak melegítve arra, hogy elkezdjék a versenyt a megadott időben!  
  • Lesz egy bemondó/műsorvezető, aki eligazítja a sportolókat és kommentárt is ad.

Tinédzserek
Részt vehetnek sportolók, akik 2020 december 31-ig, tehát az évben bármikor betöltik a:
13-14
15-16 vagy
17-18 éves életkort. 
Csak a szövetségek által kiválasztott igazolt sportolók vehetnek részt a döntőben!

Mikor
Online kvalifikációs szakasz: 2020. szeptember 1-30. Tabella

EREDMÉNYEK október 1-én az elbírálás előtti nem hivatalos állás (minden kategória top 5 versenyzője jutt az online élő döntőbe!)
15-16 évesek
– Szücs Levente (BTC SE) 15. hely

17-18 évesek
– Halmosi Levente (BTC SE) 15. hely
– Stróbl Fanni (BTC SE) 13. hely


Élő online döntő (videón keresztül) minden életkor kategória top 5 versenyzőjének: később kerül kihirdetésre!

Online kvalifikációs szakasz: Az iF3 négy ismert ifjúsági tesztkategóriájában 1-1 teszt a hónap során, amelyek mind előre ki vannak hirdetve.

Videón is be kell küldeni az eredményeket és meg kell felelni a biztonsági előírásoknak is, ellenkező esetben pontlevonás történik vagy érvénytelenítésre kerül az eredmény!    

Döntő: Élő videós verseny lesz, amelyre minden életkor kategória top 5 versenyzője jut be. A sportolók az általuk választott helyen versenyeznek, de egy technikai tisztségviselőnek (bírónak) jelen kell lenni, aki számol, figyel a biztonságra és rögzíti az eredményeket.

  • A sportolók adott időben felcsatlakoznak a videóra és a versenytársaikkal egyidőben mérkőznek meg.
  • A döntő 60-90 perc hosszú lesz és 4 tesztre fog sor kerülni ebben az időben. 
  • A tesztek előre ki lesznek hirdetve és a sportolóknak a videóra úgy kell fellépniük, hogy minden felszerelésük rendelkezésre áll és be vannak melegítve arra, hogy elkezdjék a versenyt a megadott időben!  
  • Lesz egy bemondó/műsorvezető, aki eligazítja a sportolókat és kommentárt is ad.

Versenynaptárunk

Nagy Annamária remekelt a súlyemelő MEFOB-on!

Nagy Annamária (Ancsa), a TFSE Funkcionális Fitnesz szakosztályának leigazolt versenyzője 1. helyen végzett a 2020. évi súlyemelő MEFOB-on a 71 kilogrammos női kategóriában. Szakításban (Snatch) 60 kg, felvétel-lökésben (Clean & Jerk) 78 kg volt a sikeres emelése, így összetettben 138 kg-mal aranyérmet szerzett a súlycsoportjában!

Ez kiemelkedően fontos, mert a funkcionális fitnesz (‘crossfit’) egy kevert alapú sport, amelynek szerves részét képezi a tradicionális súlyemelés, így ha valaki jó súlyemelésben, annak nagyobb az esélye a funkcionális fitnesz versenyeken a jó szereplésre.

A TFSE csapata rövid interjút készített Ancsával, aki már éppen a verseny utáni jól megérdemelt pihenőjét töltötte. Elmondása szerint: 

„Egyhónapos kihagyás után voltam éppen, mert volt egy térdsérülésem, abból épültem fel. Mivel nem vagyok korán ébredős típus, ezért nehezemre esett felkelni, de azért ennek ellenére így is izgatottan vártam, hogy mit hoz majd a nap! A szakítással nagyon elégedett vagyok, a felvétel és lökésnél még éreztem, hogy a sérülésem még nincsen teljesen rendben, ezért ott az edzőm, János tanácsára inkább a biztonságosabb fogásokat választottuk kisebb súllyal.”

“Éppen tegnap volt a Magyar Edzők Társasága által meghirdetett Köszönd meg az edződnek! nap, én ezzel az aranyéremmel szeretném megköszönni a súlyemelő edzőmnek, Baranyai Jánosnak, és a funkcionális fitnesz edzőmnek, Kuti Ádámnak a rengeteg segítséget, szakmai munkát, biztatást, motivációt és a reggeli kávét, amivel ébresztettek, hogy a verseny jól sikerüljön! 😊 “ 

“Köszönetet szeretnék mondani továbbá a TFSE Funkcionális Fitnesz szakosztálynak a lehetőségért, hogy látták bennem a fantáziát és leigazoltak. Nekik köszönhetően hivatalosan is Nemzeti Funkcionális Fitneszversenyzési Sportági Szövetség (NEFFISZ) sportoló lettem, amely a jövőben egy rendkívüli lehetőség számomra, hogy a funkcionális fitneszversenyzés nemzeti válogatottjának kerettagja legyek majd.”

“Remek volt a verseny hangulata, nagyon szép érmet kaptunk, külön meg szeretném köszönni a MEFOB szervezőinek! Jövőre is mindenképpen elindulok és a célom, hogy ismét megnyerjem. Remélem, hogy még a mostaninál is népszerűbb lesz a verseny és rengetegen lesznek a mezőnyömben.” 

A TFSE csapata ezúton is szeretne gratulálni Ancsának! További sportsikereket kívánunk a tehetséges fiatal versenyzőnknek!

A sportág iránt érdeklődők az alábbi linkeken tekinthetik meg a teljesítményeket:

További információ a versenyről

A TFSE továbbra is szeretettel vár minden sportolót! Ha versenyzőként szeretnél ide igazolni (vagy átigazolni), keress meg minket!

Az iF3 nemzetközi világszövetség kizárólagos magyar funkcionális fitnesz tagszervezete a NEFFISZ!

iF3 tesztek és programozás: TESTSÚLYOS

Írta: Radnai Tamás

Az iF3 egyik szellemi atyja és szakmai vezetője James FitzGerald (OPT), az első CrossFit® Games bajnok! A tesztelési rendszerünk az ő elvei alapján született meg és kerül csiszolásra. Ne felejtsük el, hogy az iF3 célja, hogy a normális sportok világába vezesse a funkcionális fitneszversenyzést, egészen az olimpiai részvételig! Ebbe nem fér bele, hogy nem tudjuk mi ez a sport és ne legyen semmi megfogható struktúrája.

A cikksorozatunk további részei

3. TESZT: TESTSÚLYOS (BODYWEIGHT)
Az iF3 sorrendben harmadik felmérője a TESTSÚLYOS. Ebben a szándék a totál ismétlésszám, a volumen (szemben a készség és más tesztekkel, ahol nem a mennyiség a lényeg, hanem a technika vagy az erő mondjuk). Korábban testsúlyos volumennek vagy testsúlyos állóképességnek is hívta a szövetség ezt, de meg lett változtatva és ma már a jobb kommunikációs érthetőség kedvéért egyszavas tesztkategória nevek vannak

HSPU

Itt főleg dinamikus saját testsúlyos gyakorlatokat találunk, és nagyrészben hasonló mozgásmintából származnak az ismétlések. Aztán ahogy elérjük a világ és olimpiai programozási szintet, ott már lehet egy bővebb keverék, kicsivel több csavar a feladatokban.

A magas ismétlésszám ellenére ez a teszt nem szándékozik egy olyan ‘szarvihar’ lenni (James egyik kedvenc leíró kifejezése ez) mint pl. egy gyors metcon, főleg power dominanciájú.

Azzal is legyünk erősen tisztában, hogy ez nem egy erő teszt. Nem lehet benne olyan erőszintet követelő szűk keresztmetszet, ami azon kvalitás mentén megakasztaná a feladatot. Tehát a lényeg nem a súlyterhelt mozgások megléte, egyben nem is követelhet magas szintű készségeket ez a teszt. 

Mint mindig, ennek a feladatsornak a kreálásakor is figyelembe kell venni az összes többi teszt tartalmát, hogy ne terheljünk túl valamit (pl. ne szinte csak ugyanaz a mozgásminta jelenjen meg az egész versenyen).

Lehetnek ‘kitöltők’ a feladatsorban, és ahogy említettem, magasabb szinteken vegyesebben a nagy ismétlésszámos komponensek. Lásd:

For time
– 80 burpee box jump over (a fő gyakorlat)
– 150 heavy DU
– 60 burpee box jump over
– 150 heavy DU
– 40 burpee box jump over
– 150 heavy DU
– 20 burpee box jump over

vagy

5 rounds for time
– 25 GHD situp (a fő gyakorlat)
– 3 heavy deadlift
– shuttle run

vagy

iF3 2019 Worlds – For time
– 45 Handstand Pushups
– 100 Air Squats
– 7 Rope Climb (4.5 meters)
– 30 Handstand Pushups (20 cm/10 cm deficit)
– 7 Rope Climb (4.5 meters)
– 100 Air Squats
– 15 Handstand Pushups (30 cm/20 cm deficit)

vagy

Virtual Online iF3 Masters World Cup 2020 – For Time
– 5 Hand Release PushUps
– 10 PullUps
– 15 Air Squats                           
– 10 Hand Release PushUps
– 20 PullUps
– 30 Air Squats                        
– 15 Hand Release PushUps
– 30 PullUps
– 45 Air Squats                        
– 20 Hand Release PushUps
– 40 PullUps
– 60 Air Squats                        
– 25 Hand Release PushUps
– 50 PullUps
– 75 Air Squats

NEFFISZ “A magyar virTUSA” testsúlyos teszt karantén körülmények között!

Kvalifikáció
Hogy kéne egy kvalifikációnak kinézni ehhez a testsúlyos teszthez? A legtöbb esetben a sportunkban a szórakoztató és túlbonyolított jelleg dominál, és elfelejtik, hogy gyakran az egyszerűségben rejlik a kulcs és a specificitás. 10 perc burpee unalmas és túl egyszerűnek tűnik, de közelebb áll ennek a tesztkategóriának az esszenciájához!

Edzés 
Ennél a tesztkategóriánál is az a fontosabb, hogy azt fejtsük meg, hogy miként kell készülni, edzeni rá! Ahogy megyünk végig a teszteken, ahogy a versenyen következnek, annak az analógiájára lehet egy-egy edzésnapot is megszerkeszteni. Először állóképesség van, aztán az erő, és most látjuk, hogy a végén jöhet a testsúlyos volumen. Ez lehet kapacitás fejlesztés alapú, és esetleg testsúlyos készségek javítására is szolgálhat (pl. kipping technika gyakorlása egyes mozgásokban).

Példa edzésnap felépítés:
A) Evezés intervallumok (állóképesség)
B) Felvétel és lökés
C) Potenciálisan kiegészítő gyakorlatok
D) Testsúlyos volumen edzés, például:
     5 x 35 burpee 15 cm felugrással; 3 perc pihenők

A fentebbi példa nyilván egy specifikus személynek releváns, de egyszerűen gondolj arra, hogy a tesztek nem érnek semmit, ha nem tudjuk összekapcsolni sportolókkal és edzőkkel, akik részt akarnak venni benne és jobb eredményt akarnak elérni. Ha nincs meg egy szándékos kapcsolat, akkor megint ahhoz a káoszhoz jutunk, hogy szórakoztatás alapú az egész és abban van a kreativitás, hogy bármit a táblára szórjunk és megpróbáljuk az embereket ‘kicsinálni’! 

Ez nem jelenti azt, hogy egy szinten nem lehet előre ismeretlen dolgokat beleszőni a tesztekbe, hogy motiváljuk a sportolókat, de a teszteknek és a kapcsolódó edzéseknek meg kell, hogy legyen a megfelelő alapkarakterisztikája. 

Hogyan tudunk tehát jobbá válni a dinamikus testsúlyos, nagy terjedelmű, kevés mozgásmintára fókuszáló tesztekben? Hat fázisra bontható ez. Adott gyakorlatban először izoláltan kell eljutni egy jó szintre. A fentebbi edzésnap példánk is ilyen volt, hiszen a burpee-t önmagában írtuk elő, 5×35 ismétlés terjedelemben. Azon az edzésen más nem játszik bele, nincs semmilyen interferencia.

Arra nincs szilárd válasz, hogy ennek a fázisnak meddig kell tartani, az egyéni. Konkrét tapasztalatok alapján egészen hosszú is lehet, akár 18 hónap is. A fokmérője annak, hogy valaki valóban jó lett az, ha aerob módon tud végezni mennyiséget a funkcionális volumen tartományban! A funkcionális volumen olyan adatok gyűjteménye, hogy realisztikusan mi várható a sportunkban a tesztekben. A CrossFit OPEN alapján is 10 double under irrealisztikus, 10000 ismétlés ugyanúgy! 650 viszont a funkcionális volumen tartományába esik (per alkalom vagy nap). 

Az, hogy valaki jóvá vált, nyilván egy minőség is: csak mert végig tud szenvedni 180 burpee-n 38 perc alatt, nem jelenti azt, hogy versenyképes is. Nem versenyeznek ezen a szinten, hanem csak részt vesznek a feladatban. Eltérő minőség és karakterisztika!

A 2. fázisban elkezdjük kombinálni a fejlesztendő gyakorlatot ciklikus aktivitásokkal, például a burpee-t az Assault bike-kal, ahol továbbra is az a cél, hogy a burpee-ben a funkcionális volument elérjük és hatékonnyá tegyük. 

A 3. fázisban elkezdjük kombinálni a fejlesztendő gyakorlatot már másik olyan testsúlyos gyakorlattal, amelyik másik mozgásmintára alapszik, pl. burpee + húzódzkodás. Egy pont után már nem lehet úgy fejlődni, ha a javítandó gyakorlat csak önmagában van, az nem realisztikus tréning. 

A 4. fázisban végül eljutunk ahhoz a tesztelésnek megfelelő, maximálisan valós forgatókönyvhöz, hogy nem ‘kímélő’ kombinációban hajtjuk végre a fő gyakorlatot! Hanem például EMOM stílusban:
– Páratlan perc: 15 burpee felugrással célhoz 
– Páros percben: 2 ring MU + 7 kipping ring dips 

Sok időt kell eltölteni ebben a fázisban. Ajánlott nagyon figyelni a mechanikai problémák lehetőségére (váll stabilitás, stb.)!

A következő fázisban az a fő cél, hogy mindezt aerob teljesítménnyé formáljuk. A legjobbak a fenntartható 3-5 perces intervallumok, amelyekben már több gyakorlat kombinálódik (burpee, KB swing, DU, stb.) Pár perces pihenőket hagyjunk a körök között. A cél természetesen, hogy az edzésen összegyűjtött totál ismétlésszám a funkcionális volumenünk felé tendáljon!

Az utolsó fázis már egy versenyt közvetlenül megelőző fázis, egy küszöb terhelés, ahol már akár nem fenntartható teljesítménnyel próbáljuk kitolni a kapacitásaink határát! 

Ha mindezeket a lépcsőket sikerrel végigjárjuk, akkor a sportoló nem fog úgy találkozni egy teszttel egy versenyen, hogy attól van megijedve, hogy ennyi ismétlést még nem csinált és az a kérdés, hogy miként éli túl! A fő kérdésnek csak annak kell lennie, hogy “Hmm, ez szép kihívás, gondolkozzunk el a taktikán, hogy a végén remekül behúzzuk a feladatot!”

Jövőbeli koncepciók
Ismerjük azt a tényt – és akár problémának is vehetjük – hogy egy 185 centis, 90 kilós sportoló és egy 165 centis, 75 kilós versenyző, ha csinál 85 burpeet és az egyetlen pontszám az idő, akkor valójában nem egyforma munkát végeztek el, de potenciálisan ugyanazt érték el a versenyben. Jó esetben ez a külső teljesítmény mérés némileg kompenzálva van az eltérő testű sportolók számára a versenyfeladatok palettájának jó kialakításával. Nem lehet tökéletességet elvárni, de az se legyen, hogy egy programtervező nem is gondol ilyesmi tényezőkre!

A jövő azonban biztos hogy az – ha tetszik nekünk, ha nem – hogy a technológia fejlődésével nem csak külső mérések lesznek, hanem biometrikus, tényleges teljesítményt detektáló, ráadásul folyamatosan élő ilyen pontokat mutató rendszerek fogják meghatározni a helyezéseket. James egyébként régen már csinált ilyesmit low-tech módon, pl. saját versenyén a testmagasság és testsúly alapján utólag kiszámolták mondjuk a burpee-ben a tényleges munkát és teljesítmény-leadást és ez alapján értékeltek.

Az iF3 nemzetközi világszövetség kizárólagos magyar funkcionális fitnesz tagszervezete a NEFFISZ!

NEFFISZ elnöki havi beszámoló – 2020 szeptember

Nemzeti Funkcionális Fitneszversenyzési Sportági Szövetség (NEFFISZ) elnöki havi beszámoló2020 szeptember 9.

Sportosat!
Eseményekben és lépésekben igen gazdag volt az elmúlt időszak!

Az “Organica FX Central European Cross Cup” versennyel karöltve lesz idén novemberben a NEFFISZ Funkcionális Fitnesz Nemzeti Bajnokság

A HRSE debreceni klubbunk által már korábban is megrendezett színvonalas versennyel társultunk, és természetesen bárki indulhat, de a NEFFISZ Nemzeti Bajnokság értékelésében nyilvánvalóan csak az igazolt versenyzőink kerülnek rangsorolásra (hibrid verseny koncepció).

Csak egy, közös kvalifikáció van, tehát a OFXCECC honlapján kiírt és menedzselt kvalifikáció és tabella releváns. Ehhez nem kell még NEFFISZ versenyzőnek lenni! Aki bejutott az élő döntőbe, ott versenyzik, annak lehetősége lesz egy a verseny előtt nem sokkal záruló határidőig még megszerezni a NEFFISZ versenyengedélyt és a Nemzeti Bajnokságban is automatikusan résztvenni!

Nagyjából utolsó figyelmeztetések egyike ez, hogy a regisztráció és kvalifikáció szeptember 13-ig lesz még nyitva! Infók itt!


Siker a LUPA PALOOZA verseny!
Szombaton sikerrel lezajlott az általunk is ajánlott, a kollégánk, Szántó Sándor új versenye a LUPA PALOOZA!

Hozták a formát az induló NEFFISZ válogatottak is az elit kategóriában, gratulálunk nekik!
A TFSE is cikkezett a szakosztályuk sikeres részvételéről! Korábban írtuk, hogy milyen átigazolási mozgásokban voltak érdekeltek: TFSE versenyzői igazolások


iF3 versenyek szeptembertől!
A nemzetközi élő versenyek az iF3-ban sajnos idén nem valósulnak meg a koronavírus miatt, de online és online videós élő megmérettetések lesznek minden kategóriában. A korosztályos viadalok szeptember 1-én elindultak a kvalifikációs szakasszal, melynek leadási határideje a hónap legvége, addig lehet jelentkezni is!

Élő Online iF3 Masters Világkupa
Élő Online iF3 Tini Világkupa

Figyelem: ezek a versenyek a kvalifikációs szakaszban nyíltak, de a döntőben csak igazolt versenyzőket indíthatnak majd az országos szövetségek!

A szabályokokat elemző cikkünk

A nem korosztályos világkupa pedig novemberben indul:
Élő Online iF3 Egyéni és Csapat Kontinentális Kupa

Élő Online iF3 Egyéni és Csapat Kontinentális Kupa

A versenynaptárunk


Egyesületeink: csatlakozott a CrossFit Debrecen is
Ismered az egyesületeink folyamatosan bővülő körét, ahová le tudtok igazolni?
Körmendtől ➡️ Debrecenig jelen vagyunk számos helyen már most is az országban! Legfrissebben a CrossFit Debrecen egyesülete is csatlakozott!

És elkészült az egyik alapító klubbunk, az Impulzus CROSSFITness bemutatkozója is.


Szakmai cikksorozat: iF3 tesztek és programozás
Elemezzük, hogy mi a koncepcionális háttere és esszenciája az iF3 tesztjeinek. Nincs minden szinten bevezetve ez a megközelítés még, de jó tudni az irányokat! A cikksorozat

Kövess minket Facebookon, Instagrammon, és kérjük oszd meg ezt a bejegyzést – köszönjük!

Üdvözlettel,
Radnai Tamás
Elnök

Az iF3 nemzetközi világszövetség kizárólagos magyar funkcionális fitnesz tagszervezete a NEFFISZ!

Aktív és sikeres TFSE szereplés a Lupa Paloozán!

Újrapublikáljuk alább a TFSE portálról Borhi Mihály cikkét:

A hétvégén lezajlott a nyarat záró funkcionális fitnesz verseny a Delta Throwdown Service szervezésében. A Lupa Palooza nevéhez híven egy rendkívül sokszínű, jó hangulatú és élményekkel teli versenyre sikerült. Ezen a funkcionális fitnesz (‘crossfit’) versenyen több, mint 140 egyéni versenyző vett részt az alábbi kategóriákban:

  • férfi elit kategória (men elite)
  • férfi haladó kategória (men advanced)
  • férfi nyitott kategória (men open)
  • női elit kategória (women elite)
  • női haladó kategória (women advanced)
  • női nyitott kategória (women open)
Szakolczai Fédra (NEFFISZ válogatott): Női elit 1. helyezés. 

A versenyt a budakalászi Lupa Beach-en rendezték meg, amely nagyszerű festői környezetben fogadta mind a versenyzőket, mind a versenyre kilátogató nézőket és a sport szerelmeseit. A Lupa Palooza először került megrendezésre, azonban rutinos szervezői gárda volt mögötte és a versenyzők száma, az egyesületek és edzőtermek sokrétűsége miatt a Nemzeti Funkcionális Fitneszversenyzési Sportági Szövetség (NEFFISZ) támogatta és ajánlotta a versenyt!

A TFSE Funkcionális Fitnesz Szakosztály igazolt versenyzőiből is többen részt vettek a versenyen és a következőképpen szerepeltek:

A szurkolók soraiban olyan nagy jövőbeni TFSE versenyző reménységek is feltűntek, mint Kádár Balázs, aki a mostani versenyen egy sérülésből való rehabilitáció miatt még nem tudott részt venni. További TE hallgatók is voltak a versenyzők között, mint például Pozsonyi Henrik (4. hely a haladó kategóriában), vagy Varga Boglárka.

A figyelmesek láthatták Patakfalvi-Vigh Dánielt a TFSE Funkcionális Fitnesz szakosztály vezetőjét a bírói csapat tagjai között aktívan bíráskodni, illetve a szervezői csoportban megtalálhattunk olyan kimagasló szaktekintélyeket mint Pálinkás Gergelyt, aki a Testnevelési Egyetem Sportélettani Kutató Központjának a munkatársa és a CrossFit MayFly edzője. Gergely már a versenyt megelőzően írt egy rövid ajánlót a versenyzőknek a minél jobb teljesítmény leadás érdekében.

Németh Gabriella: Női elit 8. helyezés.

A TFSE szeretné ezúton is megköszönni a versenyzőinek a részvételt és gratulálni a teljesítményükhöz! Az őszi-téli hazai (NEFFISZ) és nemzetközi (iF3) versenyekre pedig további jó felkészülést és sportsikereket kívánunk minden versenyzőnknek!

Hajós Kornél: Férfi elit 3. helyezés 

A versenyről készült előzetes összefoglaló videó:

A TFSE továbbra is szeretettel vár minden sportolót! Ha versenyzőként szeretnél ide igazolni (vagy átigazolni), keress meg minket!

Az iF3 nemzetközi világszövetség kizárólagos magyar funkcionális fitnesz tagszervezete a NEFFISZ!

Online iF3 Masters & Tini Világkupa 2020 szabályok

Az iF3 angol dokumentációja

Eredmény felvitel
– Minden eredményt 2020. szeptember 30-án, 23.59 óra (CEST időzóna) határidőig kell felvinni a BoxPeak rendszerében. Ebbe természetesen a videók is beletartoznak. Időzóna segítség: https://time.is/CET

– Hogy az evezős feladat kivitelezése egyszerűbb és biztosabb legyen, az iF3 a kötelező Concept 2 típusú evező összekötését javasolja a WeTime videórögzítő applikációval, amely a videófelvételre vetíti az evező adatait!
Kaptunk kódot 1 hónap ingyenes prémium szolgáltatáshoz, amely az: IF3PREMIUM

WeTime videórögzítő applikáció

Videófelvételek
– A sportoló nézze át az összes megadott szabályzatot és segédanyagot a feladatok helyes kivitelezéséről és a videózásró! Beleértve a leírásokat, a pontozólapokat és a demó videókat is.

– A WeTime videó app használatát ajánljuk, lásd fentebb.

– A videók feltöltésére a YouTube, Vimeo, de akár valami saját videótárhely is elfogadott.

– A juniorok számára kiemeljük, hogy mivel nekik biztos, hogy legalább 49 perces lesz egyben a videójuk, ezért időben győződjenek meg arról, hogy ahova feltölteni szándékoznak azt, ott lehetőség van ilyen hosszú videók tárolására! YouTube esetén itt lehet tájékozódni.

– Minden videó elején a sportoló be kell, hogy mondja a: nevét, korát, kategóriáját és országát! Mi azt javasoljuk, hogy legyen bemutatva ez papíron vagy táblán is a jó érthetőség kedvéért.

– A sportolóknak a videókon be kell mutatniuk, hogy a megfelelő berendezések és paraméterek teljesülnek: súlyok, zsámolymagasság, területek/távok a talajon, ahol az releváns. 

– “Minden beadott videónak tartalmaznia kell idő és dátum ‘pecsétet’!”
UPDATE: erről egyeztettünk az iF3-mal és valójában csak azt jelenti, hogy egy stopperórának kell lennie a felvételben, ahogy az szokás videós kvalifikációkban. Dátum nem kell!

– Az időmérésre is videófelvevő applikáció javasolt, ami az időt is a képernyőre vetíti, de ha külső fizikai stopper kerül alkalmazásra, akkor annak a videó képben kell maradnia a teljes felvétel alatt!

A sportolónak is a videó képben kell maradnia a teljes felvétel alatt! Javasoljuk egy terület kijelölését a földön, ami garantálja ezt. 

– Bírónak nem kell kell jelen lennie a feladat videós rögzítése során! Ez csak ajánlott; valamint a tinik saját magukat nem pontozhatják le a technikai kivitelezés értékelésénél, de ezt utólag videóról is megteheti az, aki elbírálja.
UPDATE: erről egyeztettünk az iF3-mal és már a CrossFit-hez hasonlóan online el lehet és el kell végezni az iF3 bírói alapkurzust és aki rendelkezik azzal a certifikációval, az pontozhatja a tinik technikai kivitelezését (erre szükség lesz, mivel ennek ismeretében tudja a sportoló a végső pontszámát a tabellára felvinni!)

– Minden videófelvételnek vágatlannak, szerkesztetlennek kell lennie!

– A videókat általában egy rézsútos szögből kell felvenni, hogy minden szabálypont teljesülése látható legyen.

– Normál videófelvétel (lencse) kerüljön alkalmazásra, mert pl. halszem optikával felvett anyag nem elfogadott a torzítása miatt!

– Az a sportoló, aki bármilyen módon manipulálja az eszközeit vagy az iF3 által felvázolt mozgásokat, büntetve lesz! 

Ha valami nem világos, akkor bátran kérjetek segítséget a NEFFISZ-től!


Kik? Sportolók, akik 2020 december 31-ig, tehát az évben bármikor betöltik minimum a 30 éves életkort. Csak a szövetségek által kiválasztott igazolt sportolók vehetnek részt a döntőben (top 5 a nyílt elődöntőből)!

Mikor

  • Online kvalifikációs szakasz: 2020 szeptember 1-30. Regisztráció itt
  • Élő online döntő (Zoom videón keresztül) minden életkor kategória top 5 versenyzőjének:  2020 november 21-22. 

Nyeremények: minden életkor kategória győztese indulási kvótát nyer a 2020/21-es iF3 Masters Világbajnokságra (Portugália, 2021 június), amely az országok normális kvótáján felüli extra lesz.

Hogyan működik? Ez egy egyéni verseny lesz.

Online kvalifikációs szakasz: Az iF3 hat ismert tesztkategóriájában lesz 1-1 teszt a hónap során, amelyek mind előre ki lesznek hirdetve. A CF OPEN-hez hasonlóan videón kell beküldeni a feladatokat, de itt minden feladatra az egész hónap rendelkezésre áll!
Regisztráció itt

Döntő: Élő videós verseny lesz a Zoom programon keresztül, amelyre minden életkor kategória top 5 versenyzője jut be. A sportolók az általuk választott helyen versenyeznek, de egy technikai tisztségviselőnek (bírónak) jelen kell lenni, aki számol és rögzíti az eredményeket.

  • A sportolók adott időben felcsatlakoznak a Zoom videóra és a versenytársaikkal egyidőben mérkőznek meg.
  • A döntő 90 perc hosszú lesz és 4 teszt lesz, ami 1 óra munkaidőt fog jelenteni. 
  • A tesztek előre ki lesznek hirdetve és a sportolóknak a Zoom-ra úgy kell fellépniük, hogy minden felszerelésük rendelkezésre áll és be vannak melegítve arra, hogy elkezdjék a versenyt a megadott időben!  
  • Lesz egy bemondó/műsorvezető, aki eligazítja a sportolókat és kommentárt is ad.

Versenynaptárunk